Hát most kissé megadtam magam az életnek. Rengeteg munka, rohanás, gondok. Tudom, közhelyes, de ez van. Kétfelé szakadni akkor sem lehet, ha nagyon akarja az ember.
A kerti munka természetesen nem állt meg, de a tervek és a jövő helyett, most a jelenre fókuszálunk. Kaszálás, permetezés, gyümölcsös. Végre eltűnt az a rengetegsok víz, így a napi rutin munkáknak nincs akadálya. A zöldségeskert egy jelentős része viszont megszűnt zöldségeskertnek lenni sajnos. Ettől a kedvem is megcsappant ugyan, de aztán rádöbbentem, hogy sosem lesz olyan év, olyan időjárás, hogy jó. Probléma mindig lesz, és épp az az egyik szép kihívás ebben az életben, hogy hogyan reagálok, oldom meg. Sokminden nem úgy alakult idén, ahogy terveztem, eleinte úgy tűnt, hogy tavasztól már csak a kertre kell fókuszálnom. Nem sikerült, de nem aggódom, szerintem jövőre sikerül. Én pedig máris bújom a könyveket, szövöm a jövő évi terveket, és keresgélem a megfelelő fajtákat. Azért nem elkeserítő a helyzet, mert sokminden maradt, ami csodálatos, finom, és maximálisan sikerült. Amiből fenomenális étkeket készítettünk, ami örömet szerzett. Csak ugye a nyár az úgy telik a kertész számára, hogy dolgozik. A nap után nem sokkal kel, teszi a dolgát, ameddig bírja a melegtől, eszik, alszik, azután teszi a dolgát, amíg engedik a szúnyogok. Ezután élhet is egy kicsit. Írni, olvasni, akkor lehet, amikor eső zuhog, vagy ha az utolsó pirosló almát is leszedtük októberben a fáról. Amikor pedig mégis fellélegezhet, tarthat egy csöpp szünetet, akkor épeszű kertész levendulát szagolgat, cseresznyét eszik, vagy tücsökciripelést hallgat. Lehetőleg távol a számítógépétől.
