Kókadtan ülök az irodában, a kezem száraz a kerti munkától, az arcomnak végre egészséges színe van, és megint feltöltődtek az elemek. A gond az, hogy annyira jó otthon, a kertben, egyre nehezebben bírom, hogy nem lehetek mindig ott.
A kajszit megtépázta a hideg eső, aminek következtében megszállta a Monilia, a szilván valószínűleg nem kötődött túl sok termés, mert a hidegben nem jártak a méhek, de az almás… A fák a piros bimbóstól a tündöklő fehér, teljes virágzásig terjedő állapotban vannak, a kert helyén egy rózsaszínnel tarkított hófehér virágtenger hullámzik a kék ég alatt, mézédes illattal, és méhek zsongásával teli. Alattuk sárgán üldögélnek a pitypangok (kiváló salátalapanyag, máj- és epegyógyszer), lilán az árvacsalán. A fű ilyenkor selyemzöld és ezüst, a veteményesben minden kel, növekszik és burjánzik, teli van élettel. Egyszerűen elakadt a szavam, csak ültem az almafák között a fűben, és hallgattam, bámultam, fogalmam sincs meddig. Cseresznyevirágünnep volt. Almával. Én kötelezővé tenném mindenkinek, hogy tavasszal napi fél órát nézzen virágzó gyümölcsfákat. Kétségtelen, szebb világban élnénk. De ömlengés áradozás helyett inkább képek:
Ami pedig történt a veteményesben, címszavakban: elvetettük a csemegekukoricát és a pattogatni valót, a körömvirágot, növényvédelmi célból a sarkantyúkát és a dohányt, feltöltöttünk egy sor hagymát, hogy szép hosszú fehér szára legyen, szétültettetem a pagodakarfiol palántákat. Kiültettem szabadföldbe és cserépbe néhány bazsalikomot, a többi palántát még nevelgetem a május végi kiültetéshez. Permeteztünk szilvadarázs ellen.
