Kiakadtam ismét egy bevásárláson. Nem újdonság, szinte mindig kiakadok. Ezzel aztán elég jól elszórakoztatom magam és az éppen velem vásárlókat. Olvasgatjuk az adalékanyagok hosszú sorát a címkéken, átpakoljuk a sajtospultot, hogy megvizsgáljuk a sajtok aljára rejtett titkos leírásokat arról, hogy milyen tartósítószereket tartalmaznak, fikázzuk a magyarnak titulált, püffesztett, óriásira hízott tökegyforma paradicsomokat, és egyéb íztelen zöldségeket. Azért igyekszünk nem kikészíteni szegény ott dolgozókat, hisz igazán nem az ő hibájuk, hogy mennyi szeméttel akarnak az élelmiszeripar és multik megetetni bennünket. És a végén, sajnos, azért vásárolunk ezt-azt, támogatjuk kicsit ezt az egész jelenséget. Ilyenkor kicsit bánt a lelkiismeretem. Jó lenne, ha minél többen tudnák, hogy mit esznek meg. Nem elég, hogy nem ügyelünk a szezonalitásra, a környezet kímélésére, a helyi termelők támogatására, a saját, és családunk egészségére sem, de nem ügyelünk még az ízekre sem, azokra az érzésekre, amiket a szánkba kerülő falatok okoznak.
Azért próbálunk tenni ellene. A kenyeret magunk sütjük, vagy különféle kézműves kenyeret vásárolunk, esetleg olyat, amelynek minden alkotó elemét elolvashatjuk valahol. Nem feltétlenül egészséges, de legalább nagyjából tudjuk mi van benne. A tészta nagy részét magunk készítjük, a lisztet egy helyi malomból vásároljuk, kistermelőtől szerezzük be a kolbászt, sonkát, szalonnát. A zöldségek nagy részét magunk termeljük meg, a gyümölcsöt szintén, a boltban minden egyes címkét végolvasunk és átgondolunk, a tojást falun szerezzük be, gazdálkodóktól, sütünk, főzünk, kompótot és lekvárt készítünk. Termelői tejet, kézműves (és adalékokat nem tartalmazó) tejterméket már egész sok kisboltban be lehet szerezni. A városunkban van csokoládé üzlet, ahol készítenek is különféle csokikat, bonbonokat, nassolni általában saját diót, mogyorót, házi sütiket szoktunk, a háztartási tisztítószerek (mérgek, vegyszerek, allergia) pedig nagyrészt kiválthatók nagyanyáink praktikáival, lásd ecet. A kozmetikumok számát is kiválóan le lehet csökkenteni, ha véig gondoljuk, mi is az, ami igazán kell. Léteznek kiváló természetes alapanyagú szappanok, krémek, gyógyszertári készítmények is.
A fogyasztás másik végén pedig mindent három kukában gyűjtünk. A szerves megy a komposztba, a papír és hasonló társai a gyújtósba, a maradék pedig kábé heti egy darab kisméretű szemeteszacskó. Ahogy visszemlékszem, annak idején nagyapámék is kábé ezt a heti egy zacsi limitet tartották.
Nem vagyunk holdkórosak. Városban lakunk, autót vezetünk, borotváljuk a hónaljunkat, nem csak gumi, hanem tűsarkú csizmám is van, lelkesen lakberendezünk, és néha imádjuk a gyorskaját. A beszerzések nem vesznek el túl sok időt az életünkből, jó, persze, kertje nem lehet mindenkinek, de tessék a hozzánk hasonló kistermelőkre is gondolni (csak az első lépést nehéz megtenni, utána megy, mint a karikacsapás). Őszinte leszek, mi is járunk szupermarketbe. Ott veszünk sört, szotyit, chipset, kekszet, és még csokit is, aztán nézünk hülye tévéműsorokat, kocsmázunk, internetezünk, dolgozunk, alszunk, bulizunk. Valahogy belefér. Még a fogyasztás oltárán is áldozunk a magunk módján. Nekem pl gyengém minden, amit nők után hajigálnak, ruha, cipő, táska, körömlakk, szemfesték, sál, bizsu... és még sorolhatnám. Bár megmondom őszintén, egy költözködés azért rádöbbentett arra, hogy mennyi, de mennyi felesleges cuccunk van, így azóta ezen a téren is igyekszem moderálni magam.
