A remény, hogy egyszer ilyesfajta vállalkozásba kezdhetek, tulajdonképpen mindig ott bujkált bennem. Bár elég nehezen tudom összeegyeztetni a realitásokkal, még most is, hogy a küszöbén állok. Furcsa dolog ez az álmokkal. Anyukám gyakran mondogatta, hogy óvatosan kell bánni velük, mert ha nem vigyázunk, még valóra válnak. Amikor pedig valóra válik, ott állsz, szemtől szemben vele, akkor bizony ijesztő. Beváltja a hozzáfűződő reményeid? Elég erős, kitartó, okos, stb. vagy ahhoz, hogy élni tudj vele? Egyáltalán mit is kellene tenni most, leszállni a felhők közül, mérlegelni, átgondolt döntéseket hozni? Én úgy döntöttem egyszerűen belevágok és álmodok tovább. Csak eztán, amit megálmodok, meg is teszem. Hallgatok az ösztöneimre és tanulok, kísérletezek, amennyit csak tudok. Az elején kezdem, nem gondolok a túl távoli jövőbe, aztán majd kialakul…
Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül azzal a vágyammal, hogy a földműves legyek. Kertész. Olyan ember, aki életet próbál sarjasztani a földből. Élelmet termelni, egészséges, tiszta élelmet az embereknek. Biztos nem én voltam az egyetlen gyerek, aki a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, rávágta, hogy farmer. Farmer, mert az indiánregényeken nőttem fel. Igaz, akkor még marhacsordákat, cowboykalapot, vágtató lovakat, zölden hullámzó legelőket vizionáltam. Aztán persze, miután volt szerencsém világot látni, elvarázsoltak a brit szigetek rózsákkal teli virágoskertjei, Provance levendulásai, Champagne álomszép napraforgóföldjei és rendezett tanyái, szőlőültetvények és szinte szerelemmel vezetett borászatok a Rajna fölött húzódó lankákon, citruskertek a Sorrentói félszigeten, óriási narancsültetvények Spanyolországban, ősöreg, sokatlátott olajligetek az Adria partján, és sorolhatnám, sorolhatnám, mert bárhol jártam, mindenhol ezek ragadták meg érzékeimet, vonzották pillantásomat. A helyek, ahol az emberek rendkívül kemény munkával és generációk tapasztalatával élelmet és szépséget teremtenek a földből. Úgy érzem, hogy ennél a tevékenységnél, a föld értelmes és célszerű megművelésénél megfelelőbb és szebb dolgot én magamnak nem tudok elképzelni.
Néhány kitérő és tévedés után agrármérnök lettem. Megtanultam minden alapot, ami ahhoz kell, hogy most belevághassak. Gondolom, nem kevesen néznek bolondnak, de néhány év „igazi, komoly” munka és „igazi, komoly” munkahely (cégek, felsőoktatás) után engem ez már egyáltalán nem érdekel. Még jól is érzem magam tőle, ha kicsit „szembemehetek” a világ folyásával.
S ha azt mondtam volt szerencsém világot látni, hát még nagyobb szerencsém, hogy megtanultam nézni és látni, észrevenni azt, hogy a világ itt van, ahol otthon vagyok. Hogy semmi akadálya nincs annak, hogy ezt a csodát létrehozzam a szülőföldemen, ebben a csodálatos országban, Magyarországon. Bizonyos dolgok nehezebben mennek majd, de talán van, ami cserébe könnyebb lesz.
