Merthogy annyit beszélek manapság az időjárásról, mint az angolok. Én nem igazán tudom, hogy van-e ennek az egész jelenségnek, ami az idei év időjárása valamilyen szimbolikus jelentése, vagy magasabb értelme és fennkölt célja, de már képtelen vagyok pusztán természeti jelenségnek tekinteni. Most komolyan, mintha valamiféle direkt "kicseszés" lenne. Még nem döntöttem el, hogy hiszek-e egyáltalán a globális felmelegedésben, vagy klímaváltozásban, meggyőződésem ugyanis, hogy még mindig túl kevés az adat, és túl rövid az idő, hogy bizton állíthassuk, de ami most van, az kezdi nálam is rezegtetni a lécet. Én egyébként meglehetősen immúnis vagyok lelkileg az időjárásra, sőt kifejezetten szeretem a változékonyságát, imádom az esőt, a kedvenc évszakom az ősz, kedvelem a téli sportokat, szívesen olvasgatok a meleg szobában, amikor kint tépi a világot a szél, de azt sem bánom, ha leolvad rólam a ruha nyáron a város betonján. . Szóval olyan még nem volt, hogy júniusban téli depresszióm legyen...eddig.
De nem, a kertészkedéstől egy kicsit sem tudja elvenni a kedvem. Még akkor sem, ha a dinnyéim és a tökök kipusztultak, és minden bizonnyal ugyanez a sors vár a paprikáimra is, a kukoricám kicsi és sárga, a kertem fele sártengerré változott, és nem ehetek folyamatosan rengeteg friss gyümölcsöt.
