Vasárnapra nem terveztem különösebb kerti munkát az ág-összehúzáson kívül. A gyümölcsösben fontos, hogy a lemetszett ágakat összegyűjtsük és megsemmisítsük, hiszen számtalan kártevő lakóhelyéül szolgálhatnak, útban lennének a zöldmunkák elvégzésekor és nem utolsó sorban meglehetősen rendezetlen látványt nyújtanának szerteszéjjel. Munkás dolog, de legalább látványos, és haladós. A délutáni pihenőnek pedig akkor lőttek, amikor megláttam, hogy a kutyák hogy közlekednek keresztül-kasul a féltve gondozott ágyásokon. Végighallgattam számtalan „á, úgyse mennek bele, ezek nem olyan kutyák” valamint „ha kicsit belemennek, akkor sincs semmi gond” jellegű szöveget a család különböző tagjaitól, de amikor szembesültem a nem csekély méretű szőrös tappancsok nyomán vidáman repkedő frissen elvetett borsószemekkel, akkor a sarkamra álltam. Féléves házassági évfordulói ajándék gyanánt kikönyörögtem egy kerítést az ágyások köré. És megkaptam. Pontosabban megépíthettem. Na, jó, együtt megépítettük kizárólag odahaza megtalálható limlomokból. Mellesleg örömmel jelenthetem, hogy minden, amit elvetettem szépséges sorokban kígyózik a kertben. Kikeltek a palánták is, szépek és nagyon ígéretesnek, tehetségesnek látszanak.
