Kertész leszek...

Unalmas lenne tovább ragozni az eső-ügyet. Az ablak helyett inkább a monitort nézem, meg szakácskönyveket. Mivel a napokban a kertben nem igazán tudok tevékenykedni, úgy alakult, hogy a konyhában vezetem le felesleges energiáimat. A hét végére már kezdtem úgy érezni, hogy lassan felfekvéseim lesznek a kanapén fetrengéstől és kissé megcsömörlöttem a filmektől, főztem, sütöttem tehát. Ez mondjuk a kanapénfetrengéssel kombinálva nem túl praktikus, dehát jelenleg valahogy úgysem érzem még a bikiniszezon fenyegetését. (Lesz vajon egyáltalán??) Kihasználtuk a spárgaszezont, faljuk az újkrumplit, és egyéb finomságokat, de azért, reménykedve a nyárban, újabban minden nap eszünk a kedvenc salátámból is, ami egészséges, földben, szabad ég alatt termett, nem műtrágyázott salátafélékből áll. Mindig is imádtam a levélzöldségeket, de aggasztott a tudat, hogy a levelükben felhalmozott anyagok vajon hasznomra, vagy káromra válnak-e. Nos ezekről biztosan tudom, hogy mi az, ami nincsen bennük.

Íme a recept:

Tetszőleges mennyiségű saját termesztésű (ergo valóban finom) lollo rosso tépősaláta, lollo bionda tépősaláta, madársaláta, jégsaláta levél, saját termsztésű újhagyma zöldje, borsmustár-levél, opcionálisan saját termesztésű friss zöldfűszerek, permetezetlen kertből szedett gyermekláncfű, zamatos turbolya, petrezselyem stb. levele, meglocsolom olíva olajjal, borsot tekerrek rá, esetleg pici sózom. Az egészet összerázom egy salátástálban és eszem mindenhez, vagy magában. Az utóbbi időben áltatlában házikenyérből készült mascarponés-szardellás piritós kíséri, vagy belül lágy, kívül keményre főtt tojás (szigorúan falusi). Az egészben az a szép, hogy minden egyes falatnak más és más íze van.

Vagy a másik nagy kedvenc:

Bár alapvetően ellenzem, de olykor elcsábulok a paradicsomra az év bármely szakában. Inkább apró szemű koktél paradicsomot vásárolok, mert annak még íze is van valamennyire. Beszereztem még néhány zsenge cukkinit is (szintén külföldi - mea culpa - de nagyon megkívántam). A hagymám a sok-sok esőnek köszönhetően kifejezetten zsenge lett, így nyugodtan lehet bőkezűen bánni vele. Ennek megfelelően jó adag új hagymát felkarikáztam, fehérje-zöldje ment bele, hozzáadtam néhány negyedbe vágott kotélparadicsomot, olívaolaj, só, bors. A cukkinit felkarikázom és egy forró teflonban, pár csepp olivaolajban, melléhajigált új-fokhagyma gerezdek társaságában mindkét oldalát megkapatom kicsit (próbálom imitálni a grillezést). Sütés után sózom-borsozom. A karikákat és a sült fokhagyma gerezdeket még forrón rádobom a hagyma-paradicsom keverékre. Ezúttal adtam hozzá egy kevés szárított paradicsomot és szardellát is, így kicsit olaszos lett. Én frissen, langyosan szeretem. Más nem is kell hozzá egyéb,  csupán csak egy villa.

És hogy adjunk a kalóriáknak, és mert (elvileg) eperszezon is van, megsütöttem a dolce vita blog isteni epres polentatortáját. Alig várom, hogy más gyümölcsökkel is kipróbáljam. Ez a gasztroblog amúgy a legnagyobb kedvencem. Idén az eper nem lesz túl édes, úgyhogy koncentráljunk az epres sütikre. Nem vagyok a cukor legnagyobb híve, de az eper van olyan finom, hogy megérje miatta egészségtelenkedni egy kicsit.

Mindemellé azért természetesen akadnak finom húsok, halak, szalonna és kolbász is. De nálam a zöldséget és a gyümölcsöt azért semmi nem tudja lesöpörni a porondról.

De hogy valami vidámabbat is feljegyezzek, megérkezett a remek kis kaszánk a traktorhoz. Felszerelés után bepróbálkoztamTraktorral és kihajtottam a "rétre" gyakorolni. Traktorról annyit kell tudni, hogy ikertestvérével, Traktorral együtt finoman szólva is nem éppen mai darabok. Én, aki még szervó nélküli autót is csak egyszer vezettem életemben, eléggé küzdöttem vele, főleg, hogy méteres gazt kaszáltam, nedves talajon, kutyák által ásott meglepetés-gödrök között. Tekertem a kormányt, amíg be nem durrant a karom és röhögtem magamon. hát, kábé olyan lett, mint az ökörhugyozás. Maradjunk annyiban, hogy másnap nálam hozzáértőbbek azért korrigálták némileg a terepet. Pedig valahogy össze kell szoknunk, mert az biztos, hogy Traktor meg én  fogunk még együtt dolgozni. Nem keveset.

Nem megy. Valahogy nem akar menni semmi sem. Esik, esik és esik. Az előző héten volt némi fellélegzés, a hétvégén lehetett dolgozni, elültettem végre minden palántát (zeller, paprika, fűszerek), készítettem egy hangulatos kis cserepes fűszerkertet a városi kertünkben, gyomláltam, mit gyomláltam, gazoltam rengeteget. Szépen kel a pasztinák, a feketegyökér, virágzik a borsó, erősödnek a paradicsompalánták, és minden egyebek, isteni a hagyma, a salátákról nem is beszélve. A palántázott dinnye a 2 héttel ezelőtti heves esőknek köszönhetően gyakorlatilag megszűnt létezni, a kukorica éppen csak keleget és növöget. Van tehát hideg is meleg is. A pincéből szivattyúzzuk a vizet. A kajszi, az őszibarack, a cseresznye éppen csak... az alma, a szilva, a körte egyelőre igyekszik. Két eső között támadnak a tetvek és a hagymalégy. A fokhagyma belefúlt a sárba, dúl a mezei zsúrló-szezon. A zöldségeskert és a szilvás mocsárrá változott. 

De ez az időjárás azért a rosszkedvemnek kedvez igazán. Én nem tudom, nem vagyok egy napimádó és kifejezetten kedvelem az esőt, vígan éltem Angliában hónapokig, imádom a harsogóan zöld füvet, szeretem bámulni a vihart, esőcseppek kopogására aludni, és alapvetően nem hatnak rám a szürke fellegek, a hideg szelek. De. Ez most így azért már sok. A tél hosszú volt, sötét, havas és hideg. A tavasz szintén. Aztán a havat lassan felváltotta az eső. Most ott tartok, hogy gyakorlatilag külön-külön emlékszem az idei év minden egyes napsütéses napjára, olyan kevés volt. Legalábbis mifelénk. Az idő, és a munkámmal való folytonos küzdés így együtt most kicsit leterített. De erről ennyit, mert ez még így nekem magamnak sem valami érdekfeszítő.

Végül azért egy jó hír: Bodzaszezon van! Szörp, fagyi, és rántott bodza!

Meg néhány fotó a kerti helyzetről a múlt hétvége naposabb pillanataiban.

Ugyan rengeteget harcolok velük, de azért valahol lenyűgöző növények ők is.

Alma

Körte

Szilva

Kajszi (pár szem, csak "mutatóba")

Kiakadtam ismét egy bevásárláson. Nem újdonság, szinte mindig kiakadok. Ezzel aztán elég jól elszórakoztatom magam és az éppen velem vásárlókat. Olvasgatjuk az adalékanyagok hosszú sorát a címkéken, átpakoljuk a sajtospultot, hogy megvizsgáljuk a sajtok aljára rejtett titkos leírásokat arról, hogy milyen tartósítószereket tartalmaznak, fikázzuk a magyarnak titulált, püffesztett, óriásira hízott tökegyforma paradicsomokat, és egyéb íztelen zöldségeket. Azért igyekszünk nem kikészíteni szegény ott dolgozókat, hisz igazán nem az ő hibájuk, hogy mennyi szeméttel akarnak az élelmiszeripar és multik megetetni bennünket. És a végén, sajnos, azért vásárolunk ezt-azt, támogatjuk kicsit ezt az egész jelenséget. Ilyenkor kicsit bánt a lelkiismeretem. Jó lenne, ha minél többen tudnák, hogy mit esznek meg. Nem elég, hogy nem ügyelünk a szezonalitásra, a környezet kímélésére, a helyi termelők támogatására, a saját, és családunk egészségére sem, de nem ügyelünk még az ízekre sem, azokra az érzésekre, amiket a szánkba kerülő falatok okoznak.

Azért próbálunk tenni ellene. A kenyeret magunk sütjük, vagy különféle kézműves kenyeret vásárolunk, esetleg olyat, amelynek minden alkotó elemét elolvashatjuk valahol. Nem feltétlenül egészséges, de legalább nagyjából tudjuk mi van benne. A tészta nagy részét magunk készítjük, a lisztet egy helyi malomból vásároljuk, kistermelőtől szerezzük be a kolbászt, sonkát, szalonnát. A zöldségek nagy részét magunk termeljük meg, a gyümölcsöt szintén, a boltban minden egyes címkét végolvasunk és átgondolunk, a tojást falun szerezzük be, gazdálkodóktól, sütünk, főzünk, kompótot és lekvárt készítünk. Termelői tejet, kézműves (és adalékokat nem tartalmazó) tejterméket már egész sok kisboltban be lehet szerezni. A városunkban van csokoládé üzlet, ahol készítenek is különféle csokikat, bonbonokat, nassolni általában saját diót, mogyorót, házi sütiket szoktunk, a háztartási tisztítószerek (mérgek, vegyszerek, allergia) pedig nagyrészt kiválthatók nagyanyáink praktikáival, lásd ecet. A kozmetikumok számát is kiválóan le lehet csökkenteni, ha véig gondoljuk, mi is az, ami igazán kell. Léteznek kiváló természetes alapanyagú szappanok, krémek, gyógyszertári készítmények is.

A fogyasztás másik végén pedig mindent három kukában gyűjtünk. A szerves megy a komposztba, a papír és hasonló társai a gyújtósba, a maradék pedig kábé heti egy darab kisméretű szemeteszacskó. Ahogy visszemlékszem, annak idején nagyapámék is kábé ezt a heti egy zacsi limitet tartották.

Nem vagyunk holdkórosak. Városban lakunk, autót vezetünk, borotváljuk a hónaljunkat, nem csak gumi, hanem tűsarkú csizmám is van, lelkesen lakberendezünk, és néha imádjuk a gyorskaját. A beszerzések nem vesznek el túl sok időt az életünkből, jó, persze, kertje nem lehet mindenkinek, de tessék a hozzánk hasonló kistermelőkre is gondolni (csak az első lépést nehéz megtenni, utána megy, mint a karikacsapás). Őszinte leszek, mi is járunk szupermarketbe. Ott veszünk sört, szotyit, chipset, kekszet, és még csokit is, aztán nézünk hülye tévéműsorokat, kocsmázunk, internetezünk, dolgozunk, alszunk, bulizunk. Valahogy belefér. Még a fogyasztás oltárán is áldozunk a magunk módján. Nekem pl gyengém minden, amit nők után hajigálnak, ruha, cipő, táska, körömlakk, szemfesték, sál, bizsu... és még sorolhatnám. Bár megmondom őszintén, egy költözködés azért rádöbbentett arra, hogy mennyi, de mennyi felesleges cuccunk van, így azóta ezen a téren is igyekszem moderálni magam.

volt a lehullott csapadék mennyiség tegnap délután. Két nap alatt. Hozzáadva az őrült szelet, nem igazán tudom, hogy mi maradt a kertünkből ez után a hétvége után, illetve mi marad a hét végére. De nem is igazán akarom tudni. Csekély mennyiségű tapasztalatom szerint jobb nem azonnal felmérni a károkat, hanem picit várni, mert a növények és általában a termeszét egy kicsit nagyobb fokú regenerálódásra képes, mint azt elsőre feltételeznénk. A képzeletemben szél által megtépázott, kiszaggatott paradicsompalánták, rothadó lóbab, és földből kimosott patiszonmagvak röpködnek, mocsárban úszó szilvafák, és vízzel teli pincék társaságában. Egészen bizontos vagyok benne, hogy a valóság sokkal rózsásabb. Egészen biztos. Helyzetfelemérés és állapotjelentés úgy 5 nap múlva, a következő hétvégén. Saját szemmel.

Vasárnap, azaz 3 napja szedtem először a Lollo rosso és Lollo bionda tépősalátáimból. Nagyon finom, ízletes levelek, és a tudat mellé, hogy a föld, amelyen nőtt évtizedek óta nem látott műtrágyát, növényvédőszert. Kiváló. Az pedig hab a tortán, hogy a tisztára mosott levelek a frissen tartó edényben a hűtőben még ma is harsogóan frissek és gyönyörűek. Este összedobok valami jó kis salátát belőle, amiben jut még szerep némi hagymának, kakukkfűnek, reteknek, és egy kis maradék sültcsirkének is. (Itt kell beillesztenem egy linket, ami egy tanulmányhoz vezet, és ami indokolja, hogy miért fogyasztom főképp a saját salátámat, amelyről tudom, hogy mikor és milyen szerves, vagy műtrágyát kapott /- egyáltalán nem kapott/, mikor és milyen időben, honnan szedtem le, stb., mert bár a levélzöldségek valóban a legegészségesebbek közé tartóznak, de jó tudni mit is eszünk, ha levelet eszünk.)

Közben pedig folyik az aktív bréjnsztormingolás, ami a biogazdaságot illeti. Most sajnos, vagy hálistennek egy hétvégényi szünet következik a kertelésben. Azért sajnos, mert hiányozni fog (nagyon hiszek a "gazda szeme hizlalja a jószágot" elv hitelességében, de remélem ezúttal megteszi a gazda rokonainak a szeme is) és mert úgy fogom érezni, lemaradok valami minden bizonnyal egetverően fontos történésről. Viszont azért hálistennek, mert így végre egy hétvégén nem fogunk ájulásig dolgozni, hanem relaxálunk egy csöppet, ami azért ránk fér.

Ha majd ez lesz a főállásom, akkor hozzá kell szokni a márciustól októberig tartó koránkeléses munkadömpingre, viszont télen azért lehet majd lustálkodni is. 

Legyek harca a salátán:

Lollo rosso, Lollo bionda (közvetlenül fogyasztás előtt):

 az Ügy számomra, az egyik vesszőparipám.