Kertész leszek...

Így zajlott nálunk a nyárutón a szedés előtti minőségellenőrzés apró dundi kezecskékkel:

Istenem, én Ő akarok lenni. Na nem egy szemüveges, idősödő brit férfi, hanem valaki akinek van egy fantasztikus kertje, az abban termett zöldségekből és gyümölcsökből süt-főz, ráadásul egyfolytában erről beszélhet és írhat és ezért még fizetnek is Neki. Álom. De addig is. Legalább a könyvét meg kell szereznem.

A brit kertek és kertkultúra amúgy is megérnének jónéhány bejegyzést.

Minél több időt tölt az ember a természetben, annál inkább rájön, hogy megvannak azok a dolgok, amiket télen kell csinálni (vaskos regények olvasása, bonyolult sütemények kipróbálása, köv. évi veteményes idejében történő megtervezése), és méginkább, megvannak azok az ételek, amiket ilyenkor kell enni. Régóta nagy híve vagyok a szezonális táplálkozásnak. Talán ez az egyetlen táplálkozási irányzat (ha ugyan annak nevezhető), amit fenntartások nélkül el tudok fogadni, és úgy 90 százalékban be is tudok tartani. Együk mindig az évszaknak megfelelő, lehetőleg helyben termett zöldséget, gyümölcsöt, ez nagyon egyszerű.

Egy ideje már díszlik kertünkben a csicsóka. Nem csak hasznos, de szépséges növény is, melynek gumóját meglehetősen egészségesnek tartják. Szólnak érvek mellette is, akadnak ellene is, egy biztos. A csicsóka: finom. Sütve is, de levesnek méginkább. Pucolni szívás, ez igaz, de ha sütjük, akkor elég csak jó alaposan megsikálni (a leves azért csúnya lenne a héj miatt).

Amikor el vagyunk keseredve, mert egy a kertbe beszabadult őz csócsálja a frissen telepített gyümölcsfákat, mert ezen a télen már negyedszer kínoz a nátha, plusz olyan taknyos az idő, hogy még pálinkát főzni sincs kedvünk, akkor tényleg nincs más megoldás, mint egy vígasztaló, tartalmas, ízletes leves. Nekiálltam keresgélni a neten és egy remek blog remek receptjére esett a választásom. Fűszer és lélek, már a blog címe is azt suggalta, pont ezt keresem. Szóval elkészítettem a fenti receptet és mennyei lett. Pedig nem is vagyok nagy levesrajongó, ám ez még kreatívkodásra is sarkallt.

Mert miután belaktunk az eredeti kolbászos verzióból, elkészítettem a saját verziómat is: azt hiszem franciásítottam. Az előző estéről maradt kolbászzsírban hagymát pirítottam, átkanalaztam a levesbe. Az egészet újraforraltam egy jóó deci fehérborral (saját - királyleányka), majd a zsíron pirítottam némi (saját sütésű) kenyérkockát és végül reszeltem hpzzá egy pici sajtot. Íme:

És ilyen szép volt a csicsóka az ősszel (a virágok úgy 3 m magasan vannak):

Mégha csak látogatóba is, de azért. Csöppnyi hóval megjött a tél.

, Ilyen komor, hideg, esős napon jólesik visszaemlékezni a gazdag és színes nyárutóra, amilyen nálunk volt. Érik az alma, és gyűlik már a ládákba, díszlenek még a kert utolsó virágai, őrt állnak az öreg sárgabarackfák, finom szilvatorta hűl a konyhában, néhány hívatlan, ám szépséges sáska is bekukkant hozzánk.

A nagy fenéket álom. Egy kilenc hónapos mellett??? Álom (átv.).

Sajnos mostanság leginkább a (már nem is olyan) kisbabánk álmatlan éjszakái irányítják az életemet, meg egyébb családi zűrök irányítják az életemet. No nem olyan nagy zűrök, de azért idő és energiaigényesek. De már itt a január és néha éjszakánként, amikor kivételesen csönd van, a fejemben csak úgy zakatolnak a tervek, ötletek, ami elég nagy hülyeség lévén értékes alvásidőm herdálom.

Kihasználva a téli hónapokat elovastam Gertrud Franck: Öngyógyító kiskert c. alapművét, ami egy csodálatos organikus vegyeskert modelljét mutatja be. Alig várom, hogy kipróbálhassam a gyakorlatban is. Egyre fontosabbnak érzem, hogy lehetőleg minden zöldséget és gyümölcsöt magam termeljek meg a családnak. Egyrészt lenyűgöző, hogy még a mi éghajlatunkon is biztosítható gyakorlatilag januártól decemberig a finom, friss gyümölcs és zöldség az asztalra, másrészt amit én termesztek, az tuti nem találkozik sem műtrágyával, sem növényvédőszerrel, ráadásul, mivel a teljes gyümölcsöst tervezzük átállítani biotermesztésre, még a sodródás révén az az elenyésző szermennyiség sem juthat rá. A szennyezett levegővel még én sem tudok mit kezdeni, de legalább a többi tényezőre lehet némi befolyásom. Saját kútvízzel locsolunk, amit be is vizsgáltatunk, de mivel 40-50 éve nem műtrágyázta senki a földünket, így a bemosódással sem lehet gond. A könyv rengeteg evidens ötletet mutat be, fogtam is fejem, hogy miért is nem jöttem rá magamtól erre. A talajtakarás, a szomszédhatás kihasználása, a soronkénti művelés, stb., stb. - mind-mind egy dologról szól csupán: a természet minél hívebb követéséről és utánzásáról. Úgy tervezem, ígyekszem követni a módszert és feljegyzem a tapasztalatokat. Nem tudhatom, hogy tényleg ennyire jól működik-e, de már alig várom, hogy elkezdjem a kísérletet. 

Alszik a természet, és vele alszunk most mi is egy picit. Muszáj töltődni, hisz a munkás időszak hamarabb itt lesz, mint gondolnánk (februári metszéssel indul is). Addig meg favágás, pálinkafőzés, hosszú (remélem) havas séták és szikrázó zúzmarás reggelek. Csönd és békesség. Pihi.

Alma

Freedom (telepítés: 2011. 11. 08. 21 db; 2011. 12. 23. 9db)

Braeburn (telepítés: 2011. 12. 23. 10 db)

Körte

Vilmos (telepítés 2012. 01. 07. 11 db)

Piros vilmos (telepítés 2012. 01. 07. 11 db)

Őszibarack

Champion (telepítés: 2011. 11. 08. 5 db)

Early Redhaven (telepítés: 2011. 11. 08. 5 db)

Kajszi

Ceglédi óriás (telepítés: 2011. 11. 08. 5 db)

A gyümölcsfákat az érdi gyümölcskutató intézettől vásároltuk (Elvira major). Egy részük még elvermelve vár a sorára, mivel mindannyian dögrováson vagyunk. Furcsa, meleg telünk van, így januárban is telepítettünk. Szerencsére legalább a csapadék megérkezett, így jó eséllyel indulnak az újoncok a télnek. A veszély nem a fagy ugyanis, hanem a kiszáradás.

Roppant száraz ősz, de azért az. Összesen esett eddig 10 mm csapadék. Ami nem túl jó, sok almánk hullott le miatta (sok meg a kukacok almamoly miatt, de ez egy másik történet). Lényeg a lényeg leszedtük az almát, a körtét, közepes termés lett, a hullás miatt, de minőségben lényegesen jobb, finomabb, mint a tavalyi esőáztatta-felhőérlelte. Sikerült bővíteni a vevőkört is, csupa elégedett visszajelzést kaptunk.

A kertet ugyanakkor nem tettük el télire, folyamatosan sok a munka. Vásároltunk 85 fát, amiknek folyamatban az ültetése. Sürgős lenne, erre az egész családot ledöntötte a lábáról valami jóféle vírus. Sajnos, mivel a talaj csontszáraz az ültetés lassú és nehézkes, még szerencse, hogy van vizünk belocsolni. Egyelőre a fagyok beállta előtt nem remélhetünk számottevő csapadékot, ami nem könnyíti meg a helyzetet. De az időjárásra sosem szabad panaszkodni. Se nem a barátunk, se nem az ellenségünk. Konkrétan tojik ránk. És, ha momentán nincs is igazán hasznunkra, viszont szemet-lelket gyönyörködtet az őszi illat- és színkavalkáddal, a ragyogó napsütéssel, a szikrázó kék éggel. A többit meg...majd megoldjuk.

Erre az utóbbi nagyon lefárasztó időszakban döbbentem rá. Amikor pakoltam a farakást, éjjel háromszori kelés és szoptatás után egész délután szedtem az almát, esténként körömvirággal kenegettem száraz kezeimet, néha nagyon elkeseredtem, elveszítettem a lelkesedést, a belülről fakadó motivációt, ami nélkül nem megy. Hirtelen vágyni kezdtem egy 60 négyzetméteres távfűtéses panellakásra, irodai munkámra, hétvégi, kizárólag elgereblyézett erdei sétautakon tett kirándulásokra, bevásárlóközpontokra és kényeztetésre. Akkor beleolvastam a blogomba és rájöttem, én irigylem azt az embert, aki ezt a blogot írja. Eszembe jutott, hogy mióta vágyakozom én erre, észrevettem a lassú, de biztos előrehaladást, újra érzékeltem a gyönyörű tájat, a lélekemelő munkát a földdel, a soksok sikerélményt, a rengeteg érdekes megfigyelést, a melegsárga őszi napsütést, és azt, hogy ha kezembe fogok egy szakkönyvet, semmihez sem hasonló izgalommal tölt el a fejlődés és tanulás lehetősége. Mindezt pedig tetézte a gyönyörűséges hosszan elnyúló nyári időjárás is, amit ezúton is köszönök szépen az Illetékesnek! Szóval a blogomtól tokkal vonóval visszakaptam a motivációmat és a tervezgethetnéket is.