Kertész leszek...

A legutóbbi bejegyzés óta eltelt csaknem egy hónap bizony nagyon munkásra sikeredett. A délutánok többnyire körte- és almaszedéssel teltek, ami kicsit fárasztó munka, főképp a nehéz ládák mozgatása miatt, viszont öröm nézni, ahogy szedőktől nyüzsög a kert, telik a raktár, és érezni ezt az isteni finom illatot, ami belengi a teret. Ilyenkor ősszel a legédesebb a frissen szedett gyümölcs illata, később a hidegben már nem érezni annyira.

Az almaszedésen kívül is történt azért egy és más. Kivártuk a szeptember közepi egyetlen esőt és utána a frissen vásárolt és felszerelt új kapákkal felrotáltuk a jövő évi kerteket. A tervek szerint lesz két zöldséges, egy vizesebb és egy  szárazabb, valamint egy virágoskert a kaputól bevezető út mentén. Ez utóbbit különösen fontosnak érzem, mert kezdettől fogva zavar, hogy az a rész, ahol a vendégek és vásárlók behajtanak, kissé rendezetlen, és pont ott nincsenek fák sem, csak egy rétszerűség, meg néhány ősöreg körtefa. A nagymamának itt volt régen rózsakertje, így adott is az ötlet. Az út egyik, naposabb oldalára máris ültettünk néhány színpompás-illatos bokorrózsát, amiket hamarosan levendula vesz majd körül. Ha már levendula, akkor természetesen kerül ide kakukkfű, menta és rozmaring is. Eltettem az út mellé nem kevés tulipán-, nárcisz- és jácinthagymát, és a tervek szerint jövőre majd hagyományos egynyári, és évelő virágok is követik, amik nagyanyáink kertjében rendre előfordultak. Beszereztem néhány krizantém tövet, amiket majd az út közelében lévő fák mellé ültetek később, de szintén naposabb, esetleg félárnyékos helyekre. Az út másik oldalára pedig ribizlit, fekete ribizlit, egrest, berkenyét ültetünk, és került ide két meggyfa, a vizenyősebb helyekre pedig fűz és éger, amik egyrész díszítenek, másrészt később tüzifának is hasznos lesz.

Jut eszembe, beszállítottunk és bepakoltunk egy fél télre elegendő tüzifát is a városi otthonunkba, aztán összeszedtük a bokrok alól a mogyorót, természetesen szedtünk még rengeteg paradacsimot, leszüreteltük az összes szőlőt, amiből készült úgy 50-60 l bor a családnak, nekiálltunk a pálinkafőzésnek, férjjel felvátva lefőztük a sárgabarackot, és várat magára még a szilva és az alma, felszedtük a sütőtököt, vetettem ruccola- és madársalátát télire, és betároltuk a sütőtököket, amiből az első adag sütőtökpürét lelkesen el is fogyasztotta a kisfőnök. Akinek megkezdődött a hozzátáplálása, eddig csakis saját termésből, és aki egyre aktívabb. Mindeközben pedig rengeteg hivatalos ügyet is intéztünk, meg bújjuk a szakirodalmat is. Olyan, de olyan fárasztó időszak volt ez, főképp a kert kapcsán, hogy voltak pillanatok, amikor feladtam volna az egészet (na nem komolyan azért persze), és általában esténként ájultan dőltem ágyba.

Körülbelül így kerül nálunk a körte, no meg az alma a raktárakba (jó azért emberek is kellenek hozzá):

Csak és kizárólag a szépség kedvéért:

Olyan kedves szavak. Learatjuk az egész éves munkánk gyümölcsét - kis képzavarral élve. Nagyon szeretem ezt az édeni időszakot a kertben, mikor a munka kicsit (nagyon-nagyon kicsit) kevesebb, ellenben lehet élvezni az ízeket. Mézédes gyümölcstől roskadozik az almaraktár oldalára és a ház falára felkapaszkodott szőlő, a paradicsomágyás szikkadt és magárahagyott állapotában is ontja magából a termést. Megengedem magamnak már, hogy csak a tökéletes példányokat szedjem le, mégis jut az egész nagy-családnak. Vagy ott van például a bab, vetettem két sort másodvetésként, majd megfeledkeztem róla és lenyomta gaz teljesen. Egyszer csak szól anyósom, hogy szedjük már le a babot. A gaz  alatt, mintegy 15 centis növénykéken ott himbálózott a termés. Mit mondjak, nem kevés. Az idei nyárvég slágere így a currys sült bab lett. A szilvás és őszibarackos süteményeket már lassan unjuk, viszont most kezdjuk kóstolgatni az almát. Amiből a legjobb fajták majd csak ezután érnek. Van már Golden, Gála, Jonatán, de a kedvenceim még váratnak magukra kicsit. A kertből minden este vödrökkel és szatyrokkal megrakodva jövünk haza, alig győzőm energiával, és kreativitással a gyümölcsök és zöldségek feldolgozását. De ezt még véletlenül sem panaszképpen mondom. Jaj de jó is ez! Meséljenek róla a képek:

Tekintve,hogy a Dunántúl északi részén vagyunk, ha biztosra akarunk menni a paprikával, ajánlatos cserépben próbálkozni. Magyarország a paprika termőterületének észeki határán található. Melegigényes növény, ami ugyanakkor vizet is kíván. Könnyen "megfázhat", elfagyhat. Mi az utóbbi évek szélsőségeire való tekintettel a palántanevelés után inkább nagyobb cserepekbe ültettük, így lehetett őket cipelni az egyik napsütötte helyről a másikra, illetve körültekintően öntözhető. Bevált.

Ez a chili már harmadik évét tapossa minálunk:

Még korábban készültek a képek, de ide illik kétségtelenül. Ilyesmivel megpakolva érkeztünk haza a gyümölcsösből minden este a nyáron:

Nálunk még a ház előtt, a nap-perzselte utcafronton is terem valami finomság. Íme személyes nagy kedvencem:

A rendkivül száraz, forró és napsütéses augusztus-utó és szeptember-elő beindította a paradicsomokat. Az ágyás már romokban, a paradicsom a földön kúszik, a növények zöld része gyakorlatilag már elszáradt, vizet nem láttak egy hónapja, és egyszerűen nem bírnak leállni. Nem győzzük szedni és feldolgozni a zamatosabbnál zamatosabb hibátlan szemeket. Esszük mindenhez, néha csak úgy egyesen a bokorról letépve az ágyás közepén még napmelegen, salátának, szendvicsekhez, ha pedig a konyhámra kerül, akkor varázslatos átalakuláson megy keresztül, paradicsomszósz, paradicsomlekvár lesz belőle.

Ajaj, röpül az idő, peregnek a napok, hetek és beköszönt az ősz. Ami nem baj egyáltalán, mert szeretjük, csak hirtelen rájöttem, hogy elröppent a nyár. Ami engem illet, ha nem a kertben vagyok, akkor a konyhában (főzés, befőzés, sütik), és viszont. Ja és tegnap megkezdtük az almaszedést a Gálával (finom édes, piros) és a Goldennel. Szia ősz, sziasztok mosolygós piros almák, és végre, viszlát jövőre paradicsom! Imádlak, de már kicsit elegem lett belőled (ma még a konyhám fehérre meszelt faláról is piros pettyeket vakarásztam).

NOTE: További később részletezendő kerti vonatkozású kaják:

sült zöld paradicsom

currys sült bab

paradicsomlekvár

paradicsomszósz

almás/szilvás/barackos omlós

bruschetta mindenféle földi jóval

Megyek pihenni, ki vagyok purcanva! Már tudom, hogy a természet diktálta feltételek szerint élő emberek miért értékelik nagyra a telet.

Irdatlan mennyiségű házi paradicsomszószt főztünk ma be. Lehet mondani, Édesanyám átadta a tudományát a következő generációnak. Fáradt vagyok.

Konyhai robotgép. Vagyis én. A mai nap eddig, de előreláthatólag a továbbiakban is, sőt az egész héten. Tombol a szezon ugyanis. Vödörnyi őszibarackok, paradicsom ládaszámra, a szilvát már nem is említem. Befőzni, eltenni, fagyasztani, savanyítani, sütit sütni, szószokat főzni. Ezzel telik az idő. Alapvetően szeretem, de már napok óta tart, a végét nem látni, közben mindig foglalkoztat a Kicsi is, a konyha meg úgy néz ki, mintha szivárványszín bomba robbant volna benne. Na mindegy. Kicsi pihi és új lendület, aztán folytatom. Este meg ki a kertbe, szedni a paradicsomot, stb. stb. A hétvége is úgy telt el, mint egy szempillantás. Egyre jobban zavar, hogy kevesebbet tudok kint dolgozni, mint szeretnék. Szombaton 10 percenként kellett leugrálnom a traktorról gyerkőcöt ringatni. Aztán meg azért furdal a lelkiismeret, mert keveset vagyok Vele. Néha kicsit nehéz. De a nehézségekre épp elég is ennyi szót vesztegetni.

Ami viszont csodaszép volt, a hétvégén egyik este édes kettesben szalonnát sütöttünk kint a kertben előbb az ezerszínű naplemente, majd a telihold fényénél. Tüzet raktunk, egy asztalt és két széket állítottunk az almafák közé, bámultuk a végtelen mélykék égboltot, a környező dombokat és hallgattuk a csendet. A végén ugyan a szúnyogok elől bemenekülve a konyhában fejeztük be a vacsorát, de így is régen volt ilyen romantikában részünk.

Olvasgatok és rá kell döbbennem, hogy milyen kispályás is vagyok még ebben a kert-témában. Persze a tanulnivaló végtelen, de akkor is. Szóval.

Ott vannak például a paradicsomok. Vettem valami egyszerű gazdaboltban kapható agyonnemesített fajtát, ami jó ugyan, de nem eléggé. Minimum Lucullus paradicsomot kellett volna szerznem, de azt is megfogadtam, hogy szerzek hagyományos olasz és magyar fajtákat, legalább 5-6 félét, erre tessék...kétféle van, és az sem olyan extra. Mondjuk erre van mentségem talán, hisz a palántanevelés időszaka úgy kábé két héttel a szülés előtt kezdődött, így örültem, hogy egyáltalán nem esett kútba a kert idei éve. Plusz, tavaly épp a nyári hónapokra esett terhességem kezdete, amikor is hőn szeretett paradicsomomnak nemhogy az ízét, vagy a szagát nem bírtam elviselni, de heves öklendezésbe kezdtem a paradicsom növény láttán, vagy említésére is. Hogy miért pont ez, brrr. Azóta sem tért vissza rajongásom eredeti hevességében. A másik, amit nem bírtam elviselni, a csemegekukorica, idén nem is vetettem, a tavalyit is a falubeli ovisok ették meg.

fotó: www.bellacafe.hu

Aztán ott van a mirabolán. Egy francia limonádé könyvecskéből kell megtudnom, hogy a nálunk nemes egyszerűséggel csak fosószilvának titulált gyümölcsnek, amely hazánkban csak különböző szilvafajták alanyaként szolgál, esetleg parkbéli dísznövényként, nos a mirabolánnak Kelet-Franciaországban ünnepet szentelnek, és finomabbnál finomabb fogásokat készítenek belőle. A neve is más ha onnan nézzük: la mirabelle. Bár franciás kifinomultságomra utalhat a tény, hogy én magam nagyon kedvelem, és semmi nem fogható ahhoz az édes illathoz, ami kora tavaszi alkonyatokon, virágzása idején lengi be akár egyetlen mirabolán sarj környékét.

update: utánanéztem, és látom, hogy nálam nagyobb tudásúak azért kis hazánkban is tisztelik fajtáját

fotók: www.terebess.hu

Ez ugyan csak két példa, arra, mennyi mindent nem tudok, de számomra nagyon is jelentőséggel bír. Gyűjtögetni fogom az ilyen információkat (is).

Emlékeztető magamnak arról, hogy mely étkekről kell megemlékeznem a téli hónapokban, ha lesz rá időm. Ezen ételek általában egyáltalán nem különlegesek, csupán annyiban, hogy magunk termesztette csudálatos zöldségekből és gyümölcsökből készültek. Így dupla a sikerélmény is: egyszer a jól sikerült sütés-főzés miatt, másszor (és nekem ez a megfizethetetlen) a sikeres fajtaválasztás-talajművelés-vetés-növényápolás-betakarítás miatt.

Zöldsaláta-keverék zsenge répával és újhagymával

Sopszka saláta bruschettával

Őszibarack és leveles tészta

Polenta-torta gyümölcsökkel (a Dolce Vita blogról)

Barackos és szilvás gombóc

Lekvárok, befőttek, pálinka

A nyári szünet csak az írásra vonatkozott, mert sokminden történt ezidő alatt. Először is az időjárás. Úgy tűnik, mintha ismétlődne a tavalyi nyár, bár szerencsére idén legalább a tavaszunk szép volt, és azért több a napsütés. De meleg és nap kéne már, nemcsak a léleknek, hanem hogy csodás termést adjanak az almafák. Mennyiségre közepes lesz, minőségre szerintem jó, sokkal jobb, mit tavaly. A permetezésben már változtattunk idén, almamoly ellen pl. biotermesztésben engedélyezett kitinszintézis-gátlót használtunk, feromoncsapdákkal monitoroztunk, de az eredmény azért nem olyan, mint a régi szerrel. Vagy csak tapasztalatlanok vagyunk még a kezelések időzítését, sűrűségét illetően. Igaz, az időzítésnek nagy gátja az időjárás sajnos. A lombozat gyönyörűen megúszta a gombabetegségeket és a varasodás sem okozott túl nagy problémát. Az almák tehát érlelődnek, süttetik a hasukat. A néhány nyári almafánk beérett, leszedtük, megettük, eladtuk a ragyogóan piros, mosolygos és üdén savanykás termést.

Időközben leérett a kajszi, ami nem kis mennyiséget produkált az idén, jutott belőle mindenkinek, bár még 2 héttel később is keresték. Sokat megettünk, eladtunk, tettünk el lekvárt, a magok a napon száradnak, hogy rendkívül egészséges téli csemege váljék belőlük. A maradékból pedig jófajta pálinka is készül hamarosan. Gondolkodom a jövőre nézve egy házi aszalóberendézesen is. De ez ráér, a tapasztalatok szerint legközelebb olyan három év múlva esedékes hasonló bőséges sárgabarack termés.

Az őszibarack csakis a családé. Bár jónéhány fánk van, és jónéhány fajtánk, meg keresik is, mind megesszük, eltesszük befőttnek, pürének, megisszuk lének, és most jó sok pürét lefagyasztottam a kicsinek is, hisz hamarosan eheti már. Süteményekbe és lekvárnak is a legeslegjobb. Hihetetlenül tartja természetes ízét bármilyen módon is dolgozzuk fel. Isteni levelestésztával, vagy polentatortának például.

Most pedig jócskán benne járunk a szilvaszezon kellős közepében. A Szilva. Az egyik legcsodásabb gyümölcsünk. Sokoldalúan felhasználható, az íze mennyei, ráadásul nagyon egészséges is (bár melyik gyümölcs ne lenne az?). Amit nem adunk el, abból készül anyósom félelmetesen finom fahéjas szilvalekvárja, válogatott szemekből a szilvapálinka, és ha nem nyersen fogyasztjuk, akkor gombócba, isteni süteményekbe kerül. Jövőre kellene aszalni is.

Kicsi konyhakertem kiváló vöröshagymát adott nekünk az idén, zamatos, kellemesen erős, tökéletesen egészséges és tökéletesen bio. Annyira érződik rajta, hogy a talaj, amiben termett úgy negyve éve biztos nem látott műtrágyát (amikor lesz időm, a télen, szeretném összefoglalni, hogy miért gondolom sokkal nagyobb ellenségnek a műtrágyázást a vegyszeres növényvédelemnél), szakszerűen művelték, pihentették, ha kellett és pár évvel ezelőttig sok-sok kapirgáló tyúkocska tartotta rendben. Szépen terem a sárgarépa, a petrezselyem, gyönyörű a zeller, a cékla, és most indultak be igazán a különböző tökfélék, nődögél a másodvetett zöldbab. Rengeteg a paradicsom bár az utóbbival nem vagyok tökéletesen elégedett, egyedül saját hibámból kifolyólag, ugyanis nem a legjobb fajtákat választottam.

Azért nem fenékig tejfel a gazdálkodó lét, ott van például a növényvédelem időzítésének kérdése, a szerek ára (főképp a biogazdálkodásban engedélyezetteké), a hideg és az eső, meg a hatalmas gaz, te jó ég, küzdelem vele az élet, tönkrement az egyik traktor, a nagy fűkasza, a régi szivattyú, stb. Komolyan, ezen a nyáron nem volt olyan hét, hogy valami ne ment volna tönkre, omlott volna be, dőlt volna össze. Ami pedig a legnagyobb probléma, hogy manapság sokkal nehezebb megbízható, hosszúéletű, jó minőségű alkatrészeket, szerszámokat, hasonlókat beszerezni, mint régen. Anyaghibák, pillanatok alatt lejáró szavatosság. Szomorú. De ennyi bőven elég is a panaszkodásból.